Műszemtechnikai Intézet

 

Streifen_blau
tradicio

Itt Lauschaban, a természeti szépségekkel megáldott Thüringiai erdőoben (Közép-Németország)
fekszik az üvegszem készítés művészetének bölcsőoje.
Ludwig Müller-Uri, a mai üvegszem készítési technológia atyja tette le az egyik máig is
legsikeresebb orvosi segédeszköz készítésének alapköveit.

Wikipedia: Glasaugen aus Lauscha

History familie

A műszemkészítő mester, ill. Ocularista foglalkozást családomban már
a negyedik generáció űzi. Büszkeséggel és becsülettel szeretném így nagyapám
(a kép bal szélén) és dédnagyapám (balról a második) hagyományát tovább ápolni.

A német „ocularisták“ első egyesülete (akkoriban „szemkészítők“-nek
nevezték őket) kb. 1920-ban Lauschában / Thüringiában jött létre
OCAR néven. Alapítója és vezetője e szövetkezetnek dédnagyapám
Arno Greiner-Well volt.

Amikor 1949-ben a szovjet megszállási övezet kiterjedt
az NDK területére, sok ocularista a határok végleges
lezárása elől a kilátásokban gazdagabb NSZK-ba
vándorolt. Köztük nagyapám Ludwig Greiner-Well is,
aki az egyik legjobb nevű cégnél a Müller & Fiai-nál
találta meg hivatását.

Így nagy hálával és örömmel tölt el, hogy immár negyedik generációként folytathatom ezt
a hivatást, elődeim szellemét és szándékát mindig tiszteletben tartva.

Meggyőződésem, hogy szakmailag kompetens,
munkával minden páciens problémájára optimális megoldást lehet találni, amelynek
segítségével ezeknek az embereknek ismét normális életet lehet biztosítani, amelynek egyik
elengedhetetlen előfeltétele a természetes külső és magabiztosság. Ez egyike azon nagy
kihívásoknak, melyet szívesen vállalok magamra.